In interjú

Interjú a Hundredmoors Blog írójával ✒️


Sziasztok!

Ahogy a csoportban láthattátok, ismét egy új dologba kezdtünk bele, ami még elég friss és talán hónapok alatt fogja magát kiforrni, de ahogy letelt a január máris itt az első győztesünk interjúja. 

Nos, amiről szó van, az az, hogy minden hónapban egy adott témában kell véleményt alkotni, persze ez mindenkinek a saját szubjektív gondolatai az adott témával kapcsolatban, majd a posztjaitokat a csoport tagjai is elolvashatják és a szerintük legjobbra szavazhatnak. Ezáltal választjuk ki a nyertest, akivel elkészülhet az interjú, illetve további hirdetéseket kapnak nyereményül. 
A januári #BLOGGERJÁTÉK témája a BLOG VS VLOG volt, amire több bejegyzés is érkezett, nagyon szépen köszönjük, végül a nyertes, HUNDREDMOORS.COM írója , S.A. Locryn lett, akivel most el is készült az interjú.




1. Kérjük öt mondatban írj magadról néhány gondolatot.

Nagyon régóta írok, kilenc éves koromban kezdtem el, az első “könyvemet” a Fecskék és Fruskák ihlette, akkor még az volt a kedvencem. Egyébként olvasni is annyira imádok, mint amennyire írni. Az LMBTQ+ témák később jöttek, bár azt hiszem, mindig is elkísérték az írásaimat. Minden történetemben, amit valaha írtam, kerültek LMBTQ karakterek, de azért időbe telt, hogy rádöbbenjek, hogy ténylegesen róluk akarok írni, hogy az emberek lássák, hogy nincs miért tartani tőlük, vagy miért gyűlölni őket. Erre pedig a gyerekkori legjobb barátom vezetett rá, aki sajnos azóta már külföldön él.

2. Melyek azok a könyv témák, amelyek felkeltik az érdeklődésed és szívesen be is mutatod az olvasóidnak?

Leginkább gay romance-t olvasok. Ezen belül elsősorban historical vagy military fictiont. De nagyon szeretem a simán romantikus, a szimplán “cuki” történeteket is. Bár az elég hangulatfüggő, hogy ilyet válasszak. Általában periodikusan olvasok egy-egy műfajt. Például tavaly október-november során kísértet történeteket olvastam, vagy horror regényeket. Előtte pedig misztikus krimiket, az előtt pedig középkori, újkori történelmi regényeket. A blogra kikerülő könyvajánlóim pedig általában tükrözik ezeket az időszakaimat.

3. Megosztottad, hogy kedveled a történelmet. Mely korszak áll hozzád közelebb? Miért?

Talán a második világháború áll hozzám a legközelebb, az után pedig az első. Nem tudnám pontosan megmondani, hogy miért, azt hiszem, ez ilyen velem született dolog. A legtöbb történet, amit írok valamilyen módon kapcsolódik ehhez az időszakhoz. Egyébként emlékszem, hogy még ovis voltam, és rendszeresen az édesapám vitt óvodába, mert az ő időbeosztása tett ezt lehetővé. És reggelente, mikor az ovi felé sétáltunk, folyton a világháborúkról kérdezgettem. Eseményekről, csapatmozgásokról. És arra is emlékszem, hogy csomószor nem értette, hogy ezek honnan jönnek, és válaszolni sem tudott...

4. Gondolkodtál-e már azon, hogy melyik történelmi alak lennél szívesen? Miért?

Nem tudnék hirtelen kiemelni egyetlen alakot sem. De abban biztos vagyok, hogy valaki olyan akarnék lenni, aki valamilyen módon az emberi jogokért harcolt. Mondjuk egy névtelen szüfrazsett, akit börtönbe zártak, mert nem értették hogy miért akarnának a nők egyenlőek lenni. De szívesen lennék valaki olyan is, aki a rasszok vagy a más szexuális/nemi identitású, orientációjú emberek jogaiért egyenlőségéért szállt síkra.  

5. Ha már történelem, hogyan kezdesz bele egy ilyen történetbe? Szeretsz kutakodni mire megtalálod és kidolgozod a regényed?

Először mindig nagyvonalakban összerakom a történetet. Vannak olyan események, amiket elég részletesen ismerek, ezek olyanok, amik köré fel tudom fűzni a történetet, és nem igényelnek semmi kutatómunkát. Aztán jönnek az apró részletek, amikkel feltöltöm a lyukakat a történetben. Lehet ez bármi, ami valóságosabbá teszi a történetet és élőbbé a szereplőket. Például, hogy 1947 végén milyen budapesti kórházak működtek már, vagy miket tett megmenthetetlenné a háború. Vagy hogy milyen LMBTQ törvények voltak érvényben az 50-es években (persze ezeket nem így hívták még akkor). De vannak nehezebben visszakereshető dolgok is. Például, hogy ‘47-ben Budapest mely részein volt közvilágítás. Lehet, hogy ezek nem tűnnek fontosnak, de én szeretek ilyenekkel szöszölni.

6. Kedveled angolra fordítani a posztjaid. Hogy látod, szívesebben kattintanak arra az olvasók? Szeretnek angolul olvasni?

Általában az a ritkább, hogy angolra fordítom a posztokat. Az angol bejegyzések eleve ezen a nyelven vannak tervezve. Ha elő is fordul magyarul és angolul azonos témaválasztás, akkor is igyekszem más aspektusból megközelíteni őket. Ezeket a bejegyzéseimet főleg külföldiek olvassák. Vannak visszajáró olvasóim Oroszországból, a Dél-Afrikai köztársaságból (ezek azért kifejezetten érdekesek, mert az előbbiben börtönnel, az utóbbiban pedig akár kivégzéssel is “jutalmazhatják” azt, aki meleg), Szingapúrból, Kanadából és az
USA-ból is. Egyébként tapasztalataim szerint elég megosztó ez a két nyelven blogolás. Kaptam nem egy olyan kommentet, hogy miért keverem a kettőt, vagy miért nincs két blogom, egy az angol és egy a magyar tartalmaknak. A válasz erre egyszerű: mert csak. :D Mert így akarom csinálni. És nekem ez így működik. De kaptam sokkal rosszindulatúbb és gonoszabb kommenteket is. Például olyanokat, hogy minek írok angolul, mikor sz*r az egész, amit csinálok, látszik, hogy nem tudok angolul, és hogy minek erőltetem, ami egyértelműen nem megy. Ennél persze sokkal indulatosabban és alpáribban voltak megfogalmazva.

7. Szívesen kiadnál/megosztanád egy műved angol nyelven?

Nagyon örülnék, ha megjelenne valamilyen írásom angolul. Az azt jelentené, hogy sikerült annyira elsajátítanom a nyelvet, hogy külföldi kiadók is érdemesnek tartják arra, hogy foglalkozzanak vele. Nagyon jó visszajelzés lenne számomra. Van két “regényféleségem” egyébként, amiket eleve angolul írok, és teszek fel a blogra fejezetenként.

8. Mióta írsz és blogolsz? Mit ad számodra az online blog világa?

Tavaly februárban kezdtem. Egészen pontosan február 17-én. Nagyon szeretem, amit csinálok. Egyrészt, mert formát adhatok a rengeteg történetnek, ami a fejemben kavarog, másrészt mert tényleg bízom abban, hogy meg tudom érinteni azokat az embereket, akik talán csak saját tapasztalatok/ ilyen irányultságú ismerősök hiányában gyűlölködnek. És leginkább azért, mert félnek az ismeretlentől. De nem akarok senkit megtéríteni semmire. Csak arra akarom felhívni a figyelmet, hogy mind emberek vagyunk, és mindenkit megillet mondjuk a szerelemhez való jog.

9. Idézeteket is megosztasz az oldaladon. Melyek szerinted azok, amik szerinted más számára is elgondolkodtatóak lehetnek?

Igyekszem olyan idézeteket választani, amik engem megérintettek valamilyen módon, vagy mélyebb benyomást tettek rám. Bízom benne, hogy mások számára is adhatnak valamit. Főleg olyan idézeteket választok, amik a könyvek szereplőinek a legemberibb oldalát mutatják be, a maguk hibáival, szépségeivel és szeretetéhségével.

10. Mit gondolsz a jelenlegi blogger világról? Kell az összetartás és a tapasztalatcsere?

Szeretem azokat a közösségeket, amiknek a tagja vagyok. Szeretem látni mások munkáit. Számomra az is érdekes, hogy kinek mi okoz nehézséget, vagy mi működik másképp, mint az én blogomon. Én nagyon hasznosnak tartom, hogy vannak helyek, ahol feltehetem a kérdéseimet, tapasztalatokat cserélhetek nálam gyakorlottabb bloggerekkel. Sőt az is kifejezetten jó érzés, mikor tőlem kérnek tanácsot. Ez azt jelenti, hogy valamit talán jól csinálok.

10+1. A hónapban egy éves a blogod. Mik a terveid a jövőt illetően?


Szeretném folytatni egyrészt úgy, ahogy eddig. Felváltva könyvajánlókkal és saját írásokkal, illetve két nyelven. De azért tervezek újdonságokat is bevezetni. Ezekről azért nem mondok többet, mert még kidolgozás alatt vannak, és még az én fejemben sem kristályosodtak ki tökéletesen. De tervezek játékokat is, amiken könyveket lehet majd nyerni... Bár ezt nem teljesen tudom, hogy fog működni, mert azok a könyvek, amiket én olvasok, nem jelentek meg magyarul. De valami megoldást csak kitalálok.




S. A Locrynnak köszönjük a válaszokat, azt hiszem nagyon sok mindent megtudhattunk Róla. 

Végül pedig van nekünk egy Februári #BLOGGERJÁTÉKUNK is, amelyről IDE KATTINTVA olvashattok, témája pedig PÁRKAPCSOLAT MANAPSÁG.
Jelentkezzetek minél többen, várjuk a posztjaitokat :) 


A korábbi interjúkat, pedig IDE KATTINTVA olvashatjátok el!






Addig is csatlakozzatok bátran csoportunkhoz a facebookon, illetve kövessetek bennünket instagramon is!


#blogzaholic #szeretekblogolni

Related Articles

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése