In interjú

Interjú az Unatkozó (ex) Gimnazista blog írójával ✒️




Sziasztok!


Ahogy már megszokhattátok interjúval is jutalmazzuk az aktuális hónap BLOGGER NYERTESÉT.
A korábbi beszélgetések mind-mind nagyon jól sikerültek, érdekes dolgokat tudhattunk meg az írókról, most sem volt ez másképp.

Májusi #BLOGGERJÁTÉK nyertese Stella L. Brandy lett, az Unatkozó (ex)Gimnazista blog írója.
Ezúton is Gratulálunk. 




Most pedig nincs más hátra, olvassátok el a vele készült interjúnkat. 




1. Mi az az öt szó ami legjobban jellemez téged?
Vizsgadrukk, igazságosság, könyvek, romantika, gyűjtemény.

2.  Gyerekkorodban mi szerettél volna lenni?
Egészen gimis koromig gyermekorvos, de aztán első évben úgy alakult, hogy kiölték belőlem ezt a vágyat. De gyerekként határozottan gyermekorvosi pályára szántam magam – voltam Csecsemő és Kisgondozó versenyen (szép eredményekkel), illetve sokat is tanultam.

3.  Sokáig tervezted, hogy blogot nyiss? Mi miatt kezdtél el írni az online világban?
Ha jól emlékszem, nem. Az első blogom (http://kika-kingii.blogspot.com/ -csak erős idegzetűeknek :D) barátnőmmel közösen nyitottam, mert meg akartam mutatni, miket írok. Merthogy én mint írós bloggerina kezdtem a pályafutásom, aztán lett könyves és személyes blogom is.

4. Látszik, hogy blogodban szívesen írsz bármilyen témában. Mi az, amiben leginkább otthon érzed magad?
Leginkább a személyesebb témákat szeretem, amikor mondjuk egy általam átélt problémát objektív és szubjektív oldalról is körül járom, majd ezt leírva látom, hogy bizony sokan vannak vagy voltak már a helyzetemben. 
Legszívesebben még mindig történeteket írok, vagy könyvértékeléseket, de a személyes blogom mindenről szívesen írok.

5. Ami a történeteket illeti, mikor kezdted papírra vetni ötleteid? Emlékszel még a kezdetekre?Réges régre nyúlik vissza az én írás-kezdetem. Hetedikes-nyolcadikos koromban kezdtem el talán konkrétan írni, méghozzá Twilight ficeket. Konkrétan emlékszem, hogy hogyan és min írtam – PDA-n illetve füzetben.
Tisztán emlékszem, hogy A család szent köteléke ficem volt az első, de soha sem fejeztem be.

6. Nagyon részletes a bakancslistád. Mennyire tartod fontosnak, hogy ezeket a személyes listákat az olvasóiddal is megoszd?
Igazából, amikor létrehoztam a bakancslistám még annyival fiatalabb voltam – most tervezem amúgy majd átalakítani, mert túl sok minden van rajta és ráadásul elég sok nem is túl személyes.
Én szeretem nézni mások bakancslistáját, mert azok sok új élménylehetőséget rejtenek számomra – amik esetleg azelőtt eszembe sem jutottak. Illetve, vannak olyan pontjai is a bakancslistámnak, amikre büszke vagyok, hogy teljesítettem vagy teljesíteni fogom.

7.  Említetted, hogy párod kezdetben jó barátod volt. Megihletett e Téged a kapcsolatotok?
Igen, nekünk egy barátságból lett szerelem, ami kvázi behatárolhatatlan, hogy mikor is történt – de egy szerelem nem is pikk-pakk lesz. A Budapest utcáin blogregény a gimis éveimből, az életből merítettem ihletet hozzá és abban az időszakban kapott helyet a Párom is.
Vele mondjuk kitaláltunk egy történetet (Tündérország), a mi közös agyszüleményünk és mindig boldogan gondolok arra, hogy együtt tudtunk valamit kitalálni. Mondjuk annak a történetnek a sztori-szála nem valami vidám.

8. Nyolc éve blogolsz. Változtak a szokásaid és a stílusod a kezdetekhez képest?
Igazság szerint idén 10 éve, hogy elkezdtem blogolni. Kezdetben történetes blogokkal, de ott is voltak személyes kitekintések. Szerintem sokat változott a stílusom – ezt majd a blogra feltévedők is meg fogják látni, amint a régebbi bejegyzések újra kikerülnek.
Most már felnőttem és úgy gondolom, a változás egyértelmű. Más témák is érdekelnek, s talán a tapasztalatok megszerzése kicsit több esélyt ad arra, hogy átadjak némi tanácsot vagy tippet.

9. Mennyire okozott nehézséget akár az iskolában vagy a munkahelyednél a bizonytalanságod? Szereted kiírni magadból a negatív élményeket?
Mindkettő esetben elmondhatom, hogy nem a legjobb tulajdonságom ez. Szerencsére, ha sikerélményem van, akkor könnyen feloldódom és egyre jobban elhiszem, hogy értek adott dologhoz. Vannak mondjuk mélypontjaim és azokat szívesen papírra vetem, bár a blogon ez inkább a kezdetekben volt népszerű. Számomra a legjobb terápia, ha kiírhatom magamból a valós vagy vélt sérelmeim. Mikor újraolvasom, sokkal jobban átlátom a dolgokat és akár ki is derül, hogy hol hibáztam – mert sok esetben lett volna lehetőségem mondjuk a szituációt otthagyni. De tényleg ajánlom mindenkinek, hogy írjátok ki magatokból a negatív dolgokat – és a pozitívakat is.

10. Több receptet megosztottál már az olvasóiddal. Mennyire képzed magad sütés/főzés terén? Könyvek, műsorok?
Nagyon szeretek sütni-főzni. Mindig azt képzeltem, hogy mikor elköltözök otthonról, majd egy gasztrovlogot indítok – de legalábbis a blogon sűrűbben kapnak szerepet a receptek. Sajnos, az albérletben a tűzhely utál engem, szóval ezt egy időre jegeltem.
Sütés és olvasás terén is imádom a változatosságot. Mostanában egyre inkább foglalkoztat az, hogy valamit kezdjek is azzal, amit elkezdtem (pl. a könyves blogom, ami kicsit parkolópályára került az elmúlt időszakban). Kitűztem magam elé egy célt, s most, hogy sínen vagyok, remélem, az olvasóim is megtapasztalják azt, hogy mik is történtek velem.
Sorozatok, filmek terén időről-időre előveszek egy régebbit, amit megnézek, de újabbakba is belekóstolok.

10+1. Hogyan látod magad öt év múlva?
Huh, hát akkor leszek 29 éves – tehát az utolsó évemet taposom majd a húszas éveimből. Furcsa belegondolni, de mindenképpen feleségként látom magam – ez igazából biztos pontja a jövőmnek. Mikor előre tekintek, akkor a saját lakásunkban élünk Párommal és az öt év múlva már esetleg létező kislányunkkal.
Nagyjából biztosan látom, hogy a jelenlegi munkahelyemen vagyok, mert jól érzem ott magam. Azt is tudom, hogy akkor sokkal tapasztaltabb leszek. Talán öt év múlva a húgom megy férjhez. Szeretném a blogokat vezetni öt év múlva is, s az olyan kérdésekre választ akarok nyújtani, amire mondjuk én az évek alatt rákerestem és alig találtam valamit. Szeretném, ha öt év múlva még ennél is boldogabb lennék, s elsősorban azért, mert az azt jelenti, hogy a szeretteimmel minden rendben van.



Köszönjük szépen a szavazatokat és az interjút is :) 


A blogzaholic csapata:
💻 
https://www.facebook.com/blogzaholic
📧 blogzaholic@gmail.com


Read More

Share Tweet Pin It +1

0 Comments

In blogtippek

BLOGTIPPEK - Tippek íróknak - Párbeszéd



Kedves Olvasók!

Folytatjuk a #BLOGTIPP rovatunkat, amelyben igyekszünk segítséget adni a Bloggereknek, amelyek hasznosak lehetnek a továbbiakban.

Előzőleg már olvashattatok arról, Hogyan kezdjünk bele egy történetbe? című posztunkat. Ebben leírtuk milyen főbb szempontok szükségesek ahhoz, hogy eltervezzük a történetünket, illetve mik azok a támpontok, amire figyelhet egy alkotó.
Most egy picit belemélyedünk az írás rejtelmeibe. A párbeszéd nagyon fontos részét képezi a könyvnek, hiszen ezekből sokat megtudunk a szereplőkről. Főképp, amit kimondanak a szereplők és a nonverbális jelek is hozzátartoznak.

A párbeszédek írásánál több dologra is oda kell figyelni, hogy az nyelvtanilag is helyes képet adjon. Ugyanakkor a közlést felülírhatja a nonverbális leírás. Tehát amit kimond a szereplő, azt nem biztos, hogy teljesen úgy is gondolja.

Főbb szempontok:

  • A párbeszédet mindig gondolatjellel kezdjük. Ha egy új karakter szólal meg, akkor az ő mondatát már új sorba írjuk, szintén gondolatjellel. 
  • Figyeljünk arra, hogy le legyen túlírt, az információ megfelelően legyen adagolva illetve hiteles legyen a mondat. Persze, ha egy hosszabb monológot is írhatunk, akkor is érdemes végig gondolni a korábban leírt szempontokat.
  • Több szereplő beszélgetésénél szőjük bele a nevüket, hogy tudjuk kiről van szó, illetve kihez szól épp az adott karakter. Így tehetünk a nonverbális leírás esetén is. 
  • Szereplők tulajdonságai, kinézete alapján is könnyebbnek tűnhet majd a párbeszéd.
  • A narráció előtt (pl.: mondta, szólalt meg, kérdezte stb) szavak elé nem teszünk pontot. Felkiáltójelet és kérdőjelet azonban igen. Lássunk egy példát:  
     – Hazamegyek - mondta Katalin.
     – Hazamegyünk? - kérdezte Katalin. 
     Ha a szövegkörnyezet követi a párbeszédet, már az nagy betűvel, új mondatként folytatjuk.
     – Gondolom, ezt most szeretnéd visszakapni. – Amikor odalökte az ékszert az éjjeliszekrény tetejére, az a fára esve megcsendült, pördült egyet, majd legurult a padlóra. 
    A narráció beékelődhet egy párbeszéd mondatába, ekkor így nézhet ki egy mondat helyesen.
    – Bocs – mondtam Daxnek –, de nem vagyok az eseted.  
    Ilyenkor a narráció után sincs pont, a gondolatjel után pedig vesszőt teszünk. Azonban, ha leakarjuk zárni a narrációt, úgy a közlés folytatása már nagybetűvel, új mondat lesz.
  • Figyelni kell arra is, hogy például milyen korú és nemű személyek szólalnak meg, hiszen egy idős és egy fiatal is másképp fejezi ki magát. 
  • Tipp, hogy korábbi írásaink újraolvasása segíthet a párbeszédek megírásában.
    Egy átlagos nap alkalmával az utcán, étteremben, boltban is megfigyelhetjük az embereket, hogyan kommunikálnak egymással, itt értem a nonverbális jeleket is.
  • Végezetül érdemes inspirálódni kedvenc könyveinkből, köteteinkből vagy megnézni egy filmet, sorozatot, ahol láthatjuk a szereplőket is.
Reméljük tudtunk egy kicsit segíteni és továbbra is szívesen olvassátok majd a blogunkat, ahol igyekszünk mindig hasznos tippeket adni Nektek. 




forrás: Varga Bea - A siker tintája 

Read More

Share Tweet Pin It +1

0 Comments

In kritika

Kritika: vote4bombahoppa.bs

A következő kritika kérője már elég régóta vár, hogy elmondjuk, elmondjam a véleményem az oldaláról.



A vote4bombahoppa.bs website valami fergeteges őrültséget sugall, amit a blogtájékoztatóján már észre is vehetünk. A címet kifejthetnéd nekünk bővebben, mert fogalmam sincs, hogy honnan jött és miért pont ez lett, de lehet, hogy nem kéne keresni ennek az értelmét. Folyamatosan a Bleach egyik karaktere, Dondochakka jut róla eszembe. Kérlek meséld el nekem, hogy miért Bomba Hoppa?

A dizájnról sok mindent nem tudok írni, hiszen egy nagyon egyszerű blogger témába van bújtatva az oldal. Elkélne neki egy kisebb frissítés, valami logó vagy bármi, ami egy kicsit feldobja az egyszerű szürkeséget, amit valószínűleg Te a blog szerzője nem igazán szeretnél megtenni. Szerintem nem törődsz a külsővel és inkább a belsőre törekedsz, ami jó, de nekem, aki imádja a különleges kinézeteket kicsit uncsi.

A blog tartalma nagyon összetett, de kicsit hűvös és nagyon tömör, ami miatt úgy érzem, hogy nem szeretném elolvasni. Bár lehet, hogy az én humorérzékemmel is gond van (biztosan!) és egyszerűen nem nekem való az írásod. A novellás élménybeszámolók (ha jól értelmezem őket), amiket olvasok egyébként egész jók, nincs velük gond, tetszik az őszinteség, ami árad belőle és, hogy a vicc is helyet kap szinte minden írásodban. Temérdek bejegyzéssel rendelkezel, ami az olvasóidnak nagyszerű kikapcsolódást jelenthet, szóval ebbe a részbe nem lehet belekötni.

Kedvenc cikkeim:
- A blogtájékoztató
Vagyis, ami arról szól, hogy "Napi bombahoppa adag – hogyan, mikor, mennyit?". Szerintem baromi jól meg lett írva, nevettem egy jót és értettem is (jajj de rossz a humorérzékem ^^"). Tökéletes oldaltájékoztató volt.

- 10 dolog, amit nem tudtál bombahoppáról I. rész, 1-6.
Szeretem a személyesebb bejegyzéseket (mondhatom annak, ugye?) és élvezet volt ezeket a sorokat olvasni. A "nem vagyok rasszista, mert.." bekezdés haláli! Hol a folyt. köv?

- Nevessünk!
A rövid és agyzsibbasztó viccekkel teljes mértékben elvagyok. Köszöntem.

- Félelem és reszketés I. rész
Inkább Félelem és reszketés Bomba Hoppa körül
. Nekem is a kedvenceim közé tartozik a Félelem és reszketés Las Vegasban című film, így mindenképpen el akartam olvasni ezt is.

Szóval a dizájnt leszámítva és az elveszett humorérzékemtől eltekintve egész jó kis oldallal nézünk szembe, bár a téma miatt meg kell találni a célközönséget, aki nem én vagyok. Viszont, köszönöm, hogy türelmesen vártál erre a kisebb kritikára.

További jó szerkesztést kedves Bomba Hoppa!


Read More

Share Tweet Pin It +1

1 Comments

In bloggerjáték

Júniusi bloggerjáték: Nyár


Ideje kihirdetnünk a májusi játékunk nyertesét és elárulni (bár a kép alapján már rájöhettetek) a következő hónap játékát.

A múlt hónapban ugye a fülszövegeké volt a főszerep, összesen három nevezőnk lett, akik a következő rövid bevezetőt küldték regényeikhez:


A szavazatok alapján pedig Stella L. Brandy alkotása nyert!


Elérkeztünk hát a júniusi bloggerjátékhoz, aminek a témája a nyár lesz. Ez azt hiszem elég tág fogalom és mind történetírós oldalak, mind beauty és mind személyes témakörben is fel lehet használni.

Hogy mit várunk?
Mindegy, csak a nyárral kapcsolatos legyen. Ebbe beletartozik az, hogy bemutatod a kedvenc nyári termékeidet vagy, amit épp megvásároltál. Egy nyári rövid novellát/sztorit/fejezetet. A kedvenc helyedet, a kedvenc szettjeidet, egy nyári emléket, tehát tényleg csak a képzeletetek szab határt.

Hol lehet jelentkezni?
- blogzaholic csoportja
- itt kommentben

Meddig lehet a cikkel jelentkezni?
- június 26 - péntek éjfél

Ezt követően jön a szavazás és a jövő hónap elején ismét kihirdetjük a nyertest. Szavazni természetesen a blogzaholic facebook csoportjában lehet.

A nyeremény a szokásos:
- interjú a győztessel
- hirdetés különböző platformokon

Reméljük szívesen jelentkeztek majd és csatlakoztok a #BLOGGERJÁTÉKHOZ!

A blogzaholic csapata:
💻 
https://www.facebook.com/blogzaholic
📧 blogzaholic@gmail.com

Read More

Share Tweet Pin It +1

0 Comments

In instachallenge

Júniusi instachallenge


Ismét itt vagyunk a júniusi instagram challenge játékunkkal, amiben a hónap minden napjához kaptok egy-egy szót, amivel kapcsolatban megoszthattok az instagram feedeteken egy-egy képet.

Kérünk mindenkit, hogy használja a #blogzaholic hashtaget és jelöljétek meg az oldalunkat is: @blogzaholic, ugyanis így tudjuk csak garantálni, hogy megosszuk minden nap az adott szóhoz kapcsolódó fotótokat.


Ha valami nem lenne látható a képen, akkor itt vannak a június szavai:

1. Helló nyár
2. Inspirátor
3. Kávéidő
4. Pasztell
5. POTD (photo of the day)
6. Idézet
7. Szépség
8. Munka 
9. Világoskék
10. Ami én vagyok
11. Cukiság
12. A kezdetek
13. Nyár
14. Valami szexi
15. Érzelem
16. Ahol épp vagyok
17. Jégrém/Fagylalt
18. Egy őrült pillanat
19. Szenvedélybetegség
20. Ebéd
21. Árnyék
22. Egy álom
23. Család
24. Portré
25. Citromsárga
26. Valami vicces
27. Szimmetria
28. Gyűjteményem
29. A vég
30. A hónap képe

Köszönjük, ha csatlakoztok hozzánk. ♥

A blogzaholic csapata:
💻 
https://www.facebook.com/blogzaholic
📧 blogzaholic@gmail.com

Read More

Share Tweet Pin It +1

0 Comments